Berniczky Éva

Csak lélegezz

Sejtette ő, hogy nem ide tartozik. Pontosan nem tudta volna megmondani, miből. Talán az anyja volt a kelleténél büszkébb rá. Az én lányom remek matematikus, hajtogatta mániákusan. A szomszédasszony elhitte neki, egy vállalati könyvelőnek miért is ne hitte volna el. Azt sem találta gyanúsnak, hogy a számok kérlelhetetlen nyilvántartója szidolozás közben dicsekszik, higgye el, a legjobb az osztályában. És nem adta fel, hétvégeken addig fényesítette a lakás rézkilincseit, küszöbök szegélyeit, egyenesítgette az összekócolódott szőnyegrojtokat, amíg vágya körül láthatatlanra nem sikálta a valóságot. Pedig kamasz lánya rajzolni vagy táncolni szeretett leginkább, mert egészen apró korában rájött, hogy mindössze négyig érdemes számolnia. Onnantól elmosódtak a kicentizett elvárások, a határvonalak értelmüket vesztették, a szárnyalás rendje érvényesült. A tánctanárnő fürtjei kócosak voltak, talán sohasem fésülködött. Amikor hozzáhajolt, egy, két, há', négy, / egy, két, há', négy, / egy, két, há', négy, megcsapta a szél és a folyó nyers szaga.