Blogok és bloggerek

jegyzi: BDK
Blogok és bloggerek
Bognár László barátomnak van egy blogajánló oldala, amelyen egyebek mellett az én néhány webhelyemet is bemutatja kedves sorok kíséretében. Mivel László jegyzett SEO-szakember, így komoly elismerésnek számít az, amit honlap optimalizáló munkámról ír:
.
joljarok.jpg
 
Mindig megmosolygom a szabályok felmondóit, akik gyatra kreativitással mormolják a Google szabálykönyvét, amely alapján szerintük Balla D. Károly, közkedvelt nick nevén bdk, nem lehet szakember a SEO-ban, mert író, tehát az ő webegységei nem lehetnek a honlap optimalizálásban élen járók. (Ellenben ők, az óriási kritikusok, ojjé, mekkora szakemberek).

Csakhogy az a gond, hogy Balla D. Károly blogjai arra a kulcsszóra állnak élre, amire csak akarja a szerzőjük, mert kritikusaival szemben ő kreatív, okosan szerkeszt és szépen ír. És ezt a Google igenis értékeli. És erről kár vitatkoznunk, mert a Google évtizede viseli magán Balla D. kézjegyét, miközben kritikusainak egy része már nincsen is a neten, nevét, ha volt, belepte a mosópor - vagy hogyan is írta meg ezt a fogalmak közötti kapcsolatot egy hírneves szerző.

Szóval a honlap optimalizálás kifejezésre első ez a blog, és az sem jelent gondot, ha "csupán" az első tábla valamelyik másik helyére vándorol.

Mindenesetre ha nem magam vacakolnék honlapjaim keresőoptimalizálásával, íróra bíznám, de nem akármilyenre, hanem név szerint Balla D. Károly honlap optimalizáló íróra!
 
Szólj hozzá

blog seo web internet honlapoptimalizálás

2012. okt 27.