"Vidnyánszky azt kapta, amit megérdemelt"

jegyzi: BDK
"Vidnyánszky azt kapta, amit megérdemelt"

Zappe László cikke , Népszabadság:

Szodomita-e Ludas Matyi?

A Jobbik debreceni frakcióvezetője, Ágoston Tibor Alföldi Róbert nyomában a Csokonai Színház igazgatója? címmel adott hangot felháborodásának a Szebb Jövő februári számában a Ludas Matyi bemutatása alkalmából. A klasszikus művet szerinte „Vidnyánszky Attila rendező úr kultúraellenes, hagyományellenes, Alföldi Róbert rendezése felé hajló elemekkel tarkítottan vitt színpadra.” Majd: „A néző valósággal a magyar kultúra arcon csapását tapasztalhatja meg, hiszen az aberrált jelenetek egymásba fűzése nyomán teljesen eltávolodik a mű az eredeti történettől, annak jóformán csak a címét kölcsönözte.”

Vidnyánszky azt kapta, amit megérdemelt, igaz, nem ezzel az ...

Tovább Szólj hozzá

politika színház

2011. jan 31.

Nyílt levél Vidnyánszky Attilához

jegyzi: BDK
Nyílt levél Vidnyánszky Attilához

Koltai Tamás bölcs írása az ÉSben :

Kedves Attila, elég régóta nem találkoztunk, úgy emlékszem, tavaly egyszer sem, illetve egyszer mégis, a Nemzeti Színház Fejes-bemutatóján december tizedikén, üdvözöltük egymást, kezet fogtunk, aztán mentünk tovább, úgyhogy ezt nem nevezném találkozásnak, váratlanul történt, meg is lepődtem, mert az elmúlt nyolc évben, amióta a Bánk bánt rendezted ott, sohasem láttalak a Nemzetiben, bár biztosan többször is voltál, csak nem akkor, amikor én. Debrecenben jártamkor sem futottunk össze a színházban az elmúlt évben, még A tüzes angyal premierjén sem, azt ugyan nem Te rendezted, hanem Silviu Purcărete - talán nem minden olvasó tudja, hogy Te vagy a >>tovább

Tovább Szólj hozzá

politika irodalom színház

2011. jan 17.

Ollókezű Orbán

jegyzi: BDK
Ollókezű Orbán

A magyar Országgyűlés 2010. dec. 20-án elfogadta az új médiatörvényt, nem kis visszhangot keltve az országon belül és kívül. A médiatörvény elfogadását követően sorra jelennek meg a nemzetközi reakciók : a német közszolgálati rádió szerint a Fidesz a képére formálja az országot, a luxemburgi külügyminiszter szerint Orbán egy diktátor, a Német Újságíró Szövetség szerint a médiatörvény egyszerűen összeegyeztethetetlen az EU alapértékeivel, a Gazeta Wyborcza magyar nyelvű címlappal fejezte ki szolidaritását a magyar sajtóval, az olasz média csak „szájkosár-törvénynek” hívja a médiatörvényt, az El País szerint pedig a csomag véget vet a sajtószabadságnak. >>tovább
 

Az EBESZ képviselője bírálja a magyar ...

Tovább Szólj hozzá

média politika

2010. dec 22.

Fajvédelem

jegyzi: BDK
Fajvédelem

...nem mindenki magyar, aki magyarul beszél. Vannak „idegenek”, akik nem magyar érzelműek, akik nem magyar érdeket szolgálnak... - ezek a szép és nemes gondolatok vegytiszta formában Adolf Hitler Mein Kampf című művében olvashatók.

 Bartus László: Fajvédelem

Kísérletet teszek arra, hogy magyarázatát adjam annak, mi az oka, hogy Magyarországon a lakosságot (szándékosan nem írom, hogy „az embereket”) nem zavarja a jogállam megszüntetése, a demokrácia szisztematikus felszámolása. A helyzet ugyanis az, hogy jelenleg Orbán Viktornak bármi eszébe juthat, vagy annak ellenkezője, az attól a perctől kezdve a nép akarata lesz, amire a nép úgymond felhatalmazást adott. Bármekkora hazugság ez, csodák csodája, a nép tényleg nem tiltakozik, egy ...

Tovább Szólj hozzá

politika

2010. nov 25.
BDK ELIT BLOG - Balla D. Károly ajánló és kereső blogja +SEO BLOG.Keresőmarketing, honlapoptimalizálás és linképítés, weboldal Google helyezés javítása optimalizálással. Első 10: google első oldal, első hely. SEO-szakember keresőoptimalizálása: új projektek: Online marketing: első magyar szamizdat könyvek laptop kijelzőre; notebook szerviz budapest - télikert építés - google ukrajna marketing szöveg - laptop szerviz SEO + Honlapajánló. Google Kereső blog. Mobilmarketing, honlap optimalizálás és kreatív Google-helyezés javítás. Csoportos üzenet: télikert építés és gyártás Budapesten
süti beállítások módosítása