Keresőmarketing, SEO

jegyzi: BDK
Keresőmarketing, SEO

Keresőoptimalizálás - Keresőmarketing

- Laptop kijelző előtt Google-keresést indítva (első hely?) úgy gondoltam, ezért az nincsen rendjén, hogy cirka 7 éve foglalkozgatok keresőoptimalizációval, keresőmarketinggel, az utóbbi hónapokban nem ritkán napi több órányi időtartamban, ráadásul egymás után indítom a kereső-marketing-érintettségű internetes akciókat - és eközben voltaképp nincs egy igazi SEO-oldalam, csak olyanok, amelyeket ilyen-olyan céllal néha munkára fogok. Hát most készítettem egyet, talán alkalmas lesz egyfelől arra, hogy összefoglaljam rajta a SEO-vonatkozású munkáimat, másfelől arra, hogy idővel értékes linkeket küldhessek róla támogatott oldalaim erősítése céljából. Úgyhogy most itt az oldal, tessék, ...

Tovább Szólj hozzá

google keresőmarketing internet bédéká

2012. jan 23.

Bravúros szöveg - bukfenc nélkül

jegyzi: BDK
Bravúros szöveg - bukfenc nélkül

Hegyi Zoltán: Balla D. Károly: Tejmozi

„Létezik az őszinteségnek olyan mélysége, amely az őszinteséggyakorlóban is visszatetszést kelt” – és létezik olyan regényvezetési bravúr, amely a kudarc konstatálásával teremti meg a sikerülést. A regény „sikerülését”, olyan többfenekű, távlatos, őszintehatású őszinteség-gyakorlást rajtunk, olvasókon, amely látszatra szinte akarata ellenére teremti a történet mégiscsak-megvalósulását. Regényt írni nagyjából lehetetlen, gondolja a regényíró regényeket író hőse: „gondolja a hősöm” – így írja le Balla D. Károly ; ez a birtoklás, ez a sokszorozott narratíva látszatra távolító – akár önmentő – gesztus, valójában az őszinteség, az önfeltárás ...

Tovább Szólj hozzá

kritika könyv irodalom bédéká tejmozi

2012. jan 19.

bdk.ungparty.net

jegyzi: BDK
bdk.ungparty.net

Hosszú szünet után újra sikerült beüzemelni egy szájtot a bdk.ungparty.net domain alá: Balla D. Károly - eligazító oldal . Amolyan elosztó-orientáló oldal ez is, mint néhány másik, a különbség talán annyi, hogy nem ömlesztve, hanem bizonyos hierarchikus elrendezésben sorolja el oldalaimat, pár szavas jellemzést is adva. Természetesen minden cím kattintható. S ha már ez működni kezdett, persze tettem alá egy keresőmarketing célú oldalt is: transzferár nyilvántartás - amely azt a célt szolgálja, hogy az általam keresőoptimalizálás alá vont oldal minél előrébb kússzon a Google találati listáján erre a keresőkérdésre: web optimalizálás kereső lépésről barát lépésre . // Az új weboldal idővel talán majd kis ajánlókat is ...

Tovább Szólj hozzá

blog keresőmarketing web bédéká

2012. jan 16.

Orális álom + Felfedezésem utóélete

jegyzi: BDK
Orális álom + Felfedezésem utóélete

Poénnak szánt cikk - de akadt, akik komolyan vette, hogy Picasso múzsájának orális álma egy fallosz. Pedig a Google-kép is csak Marie-Thérese Walter arcát mutatja. A síkból kiforgató, perspektívával és árnyékkal játszó Pablo festményének egy szándokolatlanul valami másra hasonlító eleméről van szó. 

Egyetértő hümmögések közepette olvastam a HVG-Online oldalán a Google ajánlotta cikket : egy bankár 100 Picasso-grafikát ajándékozott a British Museumnak. Értesülésemet rögvest meg is osztottam frissen nyitott tallózó oldalamon, és csak miközben gyönyörködtem a mester kubista nő-alakjában, amellyel a HVG illusztrálta a hírt, aközben döbbentem rá, hogy ennek a képnek semmi köze a cikkhez. Tovább > Picasso múzsájának ...

Tovább Szólj hozzá

média web képzőművészet bédéká

2011. dec 18.

Kő és árnyék - hamarosan!

jegyzi: BDK
Kő és árnyék - hamarosan!

A Kárpáti Kiadó 1990-ben adta ki Sorsomhoz szegezve című verseskötetemet, 1991-ben pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó és a Kárpáti közös kiadási tervében szerepelt egy új verseskötetem. Címére már nem emlékszem, de arra igen, hogy a Szépirodalmi bírálta el a kéziratot, ők végezték az előkészületeket, az anyag már filmen volt (képversek is szerepeltek benne), sőt, előleget is fizettek. A nyomást a Kárpátinak kellett volna elvégeznie, a példányszámon pedig osztozott volna a két kiadó. Ugyanebben a konstrukcióban szerepelt Györke Zoltán kötete. Az övé 1991-ben meg is jelent - az enyém viszont nem: a Szépirodalmi megszűnésének és a Kárpáti válságba jutásának az áldozata lett. Utóbbi intézmény átalakult, és új főszerkesztője ...

Tovább Szólj hozzá

vers könyv irodalom íróság bédéká csönge

2011. dec 07.

Szubjektív versmaraton - az én József Attilám

jegyzi: BDK
Szubjektív versmaraton - az én József Attilám

Tiszta szívvel - Tiszta Ivóvíz Budapest

József Attila Tiszta szívvel versére is emlékezve a Budapest Marketing Blog munkatársának A főváros tiszta ivóvízéért elnevezésű piréz akció keretében kiszivárogtatott közlése szerint „Én sem tudok úgy versbe kezdeni, hogy valahol tudatom alatt meg ne rázná pompás sörényét a fekete falak közt élő átlátszó oroszlán, hogy ne hallanám a vérvörös falábakon elfutó idő izgatott kopogását vagy ne kibicelnék a kedves szavaiért sakkozó néma négereknek.” - Az én József Attilám: virtuális kapcsolódásom a szubjektív versmaratonhoz .

...
Tovább Szólj hozzá

politika vers közélet irodalom bédéká

2011. nov 18.

Botrányba fulladt a könyvbemutató

jegyzi: BDK
Botrányba fulladt a könyvbemutató

 

Botrányba fulladt Balla D. Károly könyvbemutatója az ungvári Archipenko-teremben. Az író, amióta a keresőoptimalizálás és a transzferár nyilvántartás mániájában szenved,  gyakran tölt fel a garatra. Most is enyhén ittas, felvillanyozott állapotban jelent meg a közönség előtt. Amíg Vereczkey Béla igazgató bemutatta, még türtőztette magát, csupán szapora csuklóropogtatásával, törött szemüvegével és a nyakában viselt, kissé feslettnek látszó nemzetiszín selyemsállal keltett némi feltűnést, ám amikor szólásra emelkedett, többeket megbotránkoztatott. Előbb ugyanis konyakot rendelt, majd a közönséget kezdte sértegetni, mondván, az ő magasröptű előadásából, amelyben új könyve kapcsán a regényírás fenomenológiáját ...

Tovább Szólj hozzá

keresőmarketing irodalom bédéká

2011. nov 15.

Internetes élőlánc József Attila szobra körül

jegyzi: BDK
Internetes élőlánc József Attila szobra körül

virtuális élőlánc - tiltakozás - józsef attila szobra - budapest - virtuális szerver hoszting és bérlés - vps szolgáltatás - server hosting service bp

Balla D. Károly tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

Webakcióm 2011-ből. A Google találati oldala, mint politikai tiltakozásra alkalmas színhely

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani "a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát" - ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció ...

Tovább Szólj hozzá

budapest politika szerver web internet közélet bédéká

2011. okt 27.

Transzferár - keresőmarketing

jegyzi: BDK
Transzferár - keresőmarketing

Miközben a Tejmozi körül zajlanak az események , elég sok időt töltök SEO-munkával. Illetve ez nem is annyira keresőoptimalizálás, mint inkább keresőmarkating , lévén nem a támogatandó oldalt bütykölöm, hanem a külső támogatását erősítgetem. E célból meglévő oldalaimon kívül néhány újat is indítottam a transzferár nyilvántartás témájában. Az itt ajánlandó oldal például kilistázza a témában született legújabb publikációkat:

  Transzferár-hírek

Tovább Szólj hozzá

keresőmarketing seo web internet bédéká

2011. okt 21.

Tejmozi - kollégák regényemről

jegyzi: BDK
Tejmozi - kollégák regényemről

Csobánka Zsuzsa, Grecsó Krisztián, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos és Závada Pál beszél Tejmozi c. regényemről az alábbi videóüzenetekben. A felvételek annak a sikeres online könyvbemutatónak az alkalmából készültek, amelyet október 12-én a Magvető Kiadó rendezett a Facebookon (mivel a videókra mutató linkek ott már igen alulra keveredtek, itt teszem a videókat könnyebben elérhetővé):

Tovább Szólj hozzá

web könyv videó irodalom online bédéká

2011. okt 14.

Saját hangomon...

jegyzi: BDK
Saját hangomon...

A 100 ezer költő a változásért c. rendezvény keretében szeptember 24-én a budapesti Műcsarnok közönsége előtt hangzik el ( saját hangomon ), a tervek szerint 20.25 és 20.30 között, az alábbi versem:

Balla D. Károly

Orfeusz ha alászállna

Az áhítatnak nincsen éle,
a holt kezében nincsen kés,
és nem kérdezik tőle, fél-e,
ha gúzsba fogja száz kötés.

Az angyaloknak nincsen szárnya
és földre hullik mindegyik
– és Orfeusz ha alászállna,
már nincsen benne semmi hit.

Az oltalomban nincsen érdem,
a végveszély elandalít,
s a szirmát táró szép szemérem
magára nyitja bájait.

És utcasarkon sem kapsz csókot
és tűzben sem fog már a láng
– és Orfeusz hiába bókol,
már felköpi az alvilág.

 

 Saját hangomon: Balla D. Károly: Orfeusz ha ...

Tovább Szólj hozzá

vers irodalom íróság bédéká

2011. sze 24.

Nemzeti szellemi nyomor

jegyzi: BDK
Nemzeti szellemi nyomor

Már vasárnap bejárta a világháló magyar liberális szegmensét Balla D. Károly, az ungvári költő és közíró blogbejegyzése , aminél pontosabbat ebben a témában nem olvastam (azért egyvalamiben pontosítanám, nem is lényegtelen dologban). Ráadásul ezt a szöveget , ha jól értelmezem, saját álláspontjaként föltette honlapjára a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is. (Fogalmam sincs BDK felmenőinek vallásáról, de az holtbiztos, hogy nem tagja semmilyen magyarországi zsidó hitközségnek. Csak egy korrekt vélemény az övé, ráadásul minden magyarországi belpolitikai érdektől mentes.) A magát konzervatívnak mondó médiában, ami árgus szemmel figyeli a baller blogbejegyzéseket, nem beszélve a Mazsihisz rezdüléseiről, ennek a ...

Tovább Szólj hozzá

politika közélet magyarság bédéká zsidóság

2011. sze 10.

100 ezer költő a változásért

jegyzi: BDK
100 ezer költő a változásért

Ezt a logó-tervet abból az alkalomból készítettem, hogy meghívtak az adott című rendezvényre. Ugyanezen okból blogot is nyitottam, amelyben egyfelől a rendezvénnyel (és azon való táv-részvételemmel) kapcsolatos infókat helyezek el, másfelől - mintegy a monstre rendezvény kis intim hangulati előkészítésül - azokat a verseimet fogom közzétenni, amelyek révén elképzelhetőnek gondolnám a csatlakozásomat a megmozduláshoz. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe: 100 ezer költő a változásért Kronológia: 100 ezer költő a változásért

Tovább Szólj hozzá

blog dizájn irodalom íróság bédéká

2011. aug 15.

Egy alig ismert költőnő Ungvárról

jegyzi: BDK
Egy alig ismert költőnő Ungvárról

Nevét ma kevesen ismerik Kárpátalján. Holott egykor az ungvári szalonok közkedvelt vendége volt, az irodalmi és zenei életről írott tudósításai a korabeli újságolvasók körében nagy népszerűségnek örvendtek. Versei kevésbé találtak utat a kor vidéki olvasójához, holott ezek alapján joggal sorolhatjuk a kárpátaljai(nak is nevezhető) magyar irodalom előremutató hagyományai közé. »tovább

Tovább Szólj hozzá

irodalom bédéká

2011. aug 09.

Csordás László a Magyar Badarról

jegyzi: BDK
Csordás László a Magyar Badarról

A legfrissebb termés közül pedig Balla D. Károly Kárpáti limerikek ciklusának itt található darabjait ajánlom ízlelgetésre: „Pontos egy városka Beregszász, / kurváknak létszáma kerek száz. / Nem bírja a tárcád?/ Keress egy apácát, / ha már csak imára erektálsz.” ( Kínálat és lehetőség ).

>>a teljes szöveghez
Tovább Szólj hozzá

kritika könyv irodalom bédéká limerik

2011. aug 05.
BDK ELIT BLOG - Balla D. Károly ajánló és kereső blogja +SEO BLOG.Keresőmarketing, honlapoptimalizálás és linképítés, weboldal Google helyezés javítása optimalizálással. Első 10: google első oldal, első hely. SEO-szakember keresőoptimalizálása: új projektek: Online marketing: első magyar szamizdat könyvek laptop kijelzőre; notebook szerviz budapest - télikert építés - google ukrajna marketing szöveg - laptop szerviz SEO + Honlapajánló. Google Kereső blog. Mobilmarketing, honlap optimalizálás és kreatív Google-helyezés javítás. Csoportos üzenet: télikert építés és gyártás Budapesten
süti beállítások módosítása