2011. dec 07.

Kő és árnyék - hamarosan!

jegyzi: BDK
Kő és árnyék - hamarosan!

A Kárpáti Kiadó 1990-ben adta ki Sorsomhoz szegezve című verseskötetemet, 1991-ben pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó és a Kárpáti közös kiadási tervében szerepelt egy új verseskötetem. Címére már nem emlékszem, de arra igen, hogy a Szépirodalmi bírálta el a kéziratot, ők végezték az előkészületeket, az anyag már filmen volt (képversek is szerepeltek benne), sőt, előleget is fizettek. A nyomást a Kárpátinak kellett volna elvégeznie, a példányszámon pedig osztozott volna a két kiadó. Ugyanebben a konstrukcióban szerepelt Györke Zoltán kötete. Az övé 1991-ben meg is jelent - az enyém viszont nem: a Szépirodalmi megszűnésének és a Kárpáti válságba jutásának az áldozata lett. Utóbbi intézmény átalakult, és új főszerkesztője vagy tíz éven át, ahányszor csak találkoztunk, megemlítette, hogy nekik anyaguk van tőlem és egyszer majd kiadják. Én meg mindig leintettem: úgysincs rá pénzük, meg én sem akarnám azt a régi anyagot újként megjelentetni. Néhány éve a Kiadó valamelyest összeszedte magát, egészen tisztességes könyveket kezdett kiadni. A főszerkesztő újra előjött a dologgal - de most már egy új kézirat relációjában: ha a megyei adminisztráció támogatását elnyerjük... Sokáig húzódoztam, aztán tavalyelőtt mégis rászántam magam - és most meg már tördelik a könyvemet.

21 év kihagyás után, úgy tűnik, újra lesz kötetem a Kárpáti Kiadónál. Új versek – és válogatás a régebbiekből. Csönge borítóterve is elkészült. A kötet címadó verse pedig itt olvasható: Kő és árnyék

Szólj hozzá

vers könyv irodalom íróság bédéká csönge