Az egyértelmű, hogy szükséges társadalmi rend.  Van egy bizonyos határ, amin túl a rendetlenség elviselhetetlenné válik. És kellenek szubjektív emberek, akik lázadnak a társadalmi rend ellen, mert a lázadásban benne van a konstruktív kritika lehetősége is. Ahogy idősebbek leszünk, egyre kevésbé lázadunk csak önmagáért a lázadásért, hanem egyre inkább a konstruktív kritika kedvéért, egészen addig, amíg hatalomra nem kerülünk, és lehetőségünk nem adódik a saját rendünk megvédésére. Ekkor mindenki más lázadónak fog számítsni, aki ellenkezni merészel velünk, és minden erőnkkel a ő eltiprásán fogunk munkálkodni. A hatalmon levő rendszer mindig önmaga konzerválására törekszik, a rend istenítésére, bebetonozására, függetlenül attól, hogy esetleg forradalmi környezetből jön-e, vagy bármi egyébből. Ez a hatalom kísértése: addig, amíg ellenzék vagy, könnyű kritizálni. Abban a pillanatban, hogy hatalomra kerültél, már képtelen leszel bármiféle kritikára magával a hatalommal szemben, mert te leszel a hatalom. A helyzet cinizmusa éppen ez: a játákszabályokat ténylegesen csak belülről, hatalommal a kézben lehet megváltoztatni. De ki az, aki hatalommal a kezében saját hatalma ellen fog dolgozni? Ki az, aki le meri bontani hatalmon levőként azokat a hatalmi rendszereket, amelyeket korábban, ellenzékiként igazságtalannak látott, de most szükségesek ahhoz, hogy lebonthassa saját hatalmát? Ez a hatalom kettős arca: amíg nem vagy hatalomon, nincs erőd változtatni. Amikor hatalomra kerültél, már nem akarsz.
A hatalom önmagában gonosz (talán az egyetlen, ami létezik), mert elhiteti, hogy szükségem van rá ahhoz, hogy véghezvigyek dolgokat. Mert olyan csábító a lehetősége, és mert olyan könnyen megszerezhető. Egy kis cinizmus, kegyetlenség, megfelelő mosoly a megfelelő helyeken: és máris rendelkezhetek emberek felett. Befolyásolhatom őket. Megmondhatom nekik, hogy hogyan jó élni. És ha nem vigyázok, a végén még magam is elhiszem, hogy nekem a hatalom gyakorlásában a helyem, és ragaszkodni fogok hozzá. És ellenségnek tekintek mindenkit, aki el akarja venni tőlem. A hatalom gyakorlójaként megvannak a módszereim, hogy ellenségeimet kiiktassam a játékból. Főleg, ha olyan dolgokat tudok ellenségeimről, amiket felhasználhatok ellenük. A  kérdés mindig az: felhasználom-e, vagy sem. És felhasználom-e akkor, mikor nem marad más választásom a hatalmam megtartására, vagy inkább lemondok a hatalmamról?